|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 99 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-99 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szent-Györgyi Albert 2016. április 11.Zsongás a magyar költészet napján Erdélyben isErdélyben is számos eseménnyel ünnepelték hétfőn a magyar költészetet. A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik, de érdemes hozzátenni, hogy például Márai Sándor is ezen a napon született – adja hírül a kronika.ro. Csíkszeredában iskolákban, könyvtárban, a helyi kulturális központban, a színházban, különböző előadótermekben, sőt még a színház lépcsőin is a költészetet ünnepelték hétfőn. Nagy volt az érdeklődés az Agora Alapítvány és a csíkszeredai önkormányzat által meghirdetett szavalóverseny iránt, amire a szervezők nem kis meglepetésére 132-en jelentkeztek. „Nagyon örülünk ennek a rengeteg szavalónak. A kicsik vannak a legtöbben, 88-an jelentkeztek Csíkszeredából és a környező falvakból. Minden évben évfordulós költők versei közül választhatnak a versenyzők" – mondta el Sántha Zsuzsanna, az egyik szervező. A Csíkcsicsóból érkezett ötödik és hatodik osztályos diákok elmondták, szeretnek verset olvasni és mondani, Kosztolányi Dezsőt, Romhányi Józsefet és Szilágyi Domokost emlegették. A nyertes szavalók felléphetnek a Role zenekar gálaestjén április 16-án 18 órától, amikor is a csíki moziban levetítik a zenekar Pille című filmjét. A Csíki Játékszín egész napos rendezvénysorozattal készült a magyar költészet napja alkalmából. Akárcsak az elmúlt években, József Attila születésnapján délelőtt 11 órától 11 színész 11 verssel köszöntötte a szép számban jelen lévő hallgatóságot. „Napjainkban a humanizmus mély válságával szembesülünk. Nem túl távoli vidékeken mérhetetlen szenvedést okozó véres háborúk dúlnak. Világunkban megállíthatatlanul szaporodnak a konfliktusok, robbanásig feszülnek az elvakult indulatok. Lélektől lélekig vészesen nő a távolság. Tizenegy művészünk magyar költők békevágyát szólaltatja meg. Egy olyan világ óhajtását, ahol az emberek nyitott szívvel fordulnak egymás felé" – fogalmazott Parászka Miklós, a színház igazgatója. Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, József Attila, Karinthy Frigyes verseit Kosztándi Zsolt, Dálnoky Csilla, Bilibók Attila, Bende Sándor, Lőrincz András, Bokor Andrea, Pap Tibor, Zsigmond Éva Beáta, Puskás László, Márdírosz Ágnes és Keresztes Szabolcs tolmácsolásában hallgathatta meg a közönség. Délután a Hunyadi László Kamarateremben Egy szenvedély margójára címmel Pilinszky János versei, naplórészletei hangzottak el a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatói előadásában. A műsort Gyéresi Júlia állította össze. Este a csíki moziban Bálint Márta színművész Székely János 677 sora című előadását lehet megtekinteni. Villámcsődület Gyergyószentmiklóson A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Figura Stúdió Színház művészei közreműködésével a város három helyszínén tartottak villámcsődületet hétfőn a déli órákban. A kórus megzenésített verseket adott elő, Boros Mária, Vajda Gyöngyvér és Moşu Norbert László színművészek pedig egy-egy verset szavaltak el a költészetnapi rögtönzött előadáson, a városközpontban, a Szent István-téren és a művelődési házzal szemközti parkban. Az eseménnyel a kultúra, a költészet és a versek fontosságára kívánták ráirányítani minél több ember figyelmét a szervezők. „Azért választjuk az előadás ezen formáját, mert olyan emberekhez is elérhet az üzenet, akik általában nem vesznek részt kulturális eseményeken. Ha csak egy gondolatot indít el az emberekben a rövid műsor, már elértük a célunkat" – mondta a kronika.ro-nak Fórika Sebestyén, a szervező Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ vezetője. Erdély-szerte számos egyéb programmal is készültek a jeles napon: a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban például hétfőn este az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében tucatnyi költő olvas fel műveiből. Erdélyi díjazottak a Versünnepen Az erdélyi versenyzőket is felvonultató Versünnep Fesztivál döntőjét egyébként vasárnap este tartották a budapesti Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A verseny fődíját, Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotását, valamint a 300 ezer forintos pénzjutalmat Lőrinc Tímea zentai színésznő nyerte. A Versünnep Fesztivál különdíját 50 ezer forintos pénzjutalommal a sepsiszentgyörgyi Albert-Nagy Ákos egyetemi hallgató kapta. A megzenésített vers kategória győztesét, az erdélyi Mácsafej zenekart a Budapesti Operettszínház díjával is jutalmazták. Idén tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Versünnep Fesztivált, amelyre hivatásos előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói vers- és prózamondás, valamint énekelt vers, versmegzenésítés kategóriában nevezhettek. Budapesten egyébként hétfőn zajlik a hatodik Versmaraton: a Magyar Rádió Márványtermében kortárs magyar költők tizenkét órán át olvassák fel szerzeményeiket a költészet napja alkalmából. Az eseményen a Magyar Kiadó Napló gondozásában megjelent Az év versei 2016 című antológiából hangzanak el költemények a szerzők előadásában. A kiadó vezetője, Oláh János hangsúlyozta: a kötetben 40 irodalmi folyóirat és műhely tavalyi verstermésének legjava szerepel – írja a kronika.ro. Erdély.ma 2016. április 12.Háromszéki díjazottak a Versünnep FesztiválonA tizenegyedik alkalommal megrendezett budapesti Versünnep Fesztivál különdíját kapta a sepsiszentgyörgyi Albert-Nagy Ákos kolozsvári egyetemista, aki Visky Zsolt Reppelgetünk apámmal című versével érdemelte ki az elismerést. Az énekelt vers kategória győztese pedig a szintén sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar, amely A dolgokról egy földi szellemnek című produkciója egy részletét adta elő. Aki a verssel találkozik, annak a lelke már biztosan nem veszett el – mondta Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány kuratóriumának elnöke vasárnap a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Termében tartott eseményen. Idén hetvenkét nevezőt jegyeztek a vers- és prózamondó, valamint az énekelt vers kategóriában, a magyarországi versenyzők mellett erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai előadók is szép számban jelentkeztek. Márciusban három helyszínen, Budapesten, Kaposváron és Marosvásárhelyen tartották az elődöntőket, a döntőre tizenhét produkció jutott tovább. A Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező elnökletével értékelő zsűri a fődíjat Lőrinc Tímea szabadkai színművésznek ítélte oda. A fesztivált a Versünnep Alapítvány, a Bánffy György Kulturális Szalon és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hirdette meg. A Mácsafej zenekar (Ferencz Áron – dobok, Ferencz Csaba – ének, gitár, Márk Attila – ének, gitár, Ticuşan János – basszusgitár, Vitályos Lehel – bőgő) szombaton a kolozsvári ZUG alternatív színházban lépett fel a Szilágyi Domokos és Fekete Vince verseiből összeállított, A dolgokról egy földi szellemnek című előadással (a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház produkciója), amelynek rendezője és meghívott előadója Kolcsár József színművész, zenéjét szerezte Ferencz Csaba, szaxofonon közreműködik Gábor Szabolcs. Az együttes tegnap a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban mutatkozott be, és egy őszi meghívással tért haza, ugyanis a Versünnepen kiérdemelt díja fellépési lehetőség a Budapesti Operettszínház szeptemberi évadnyitó rendezvényén, a Pesti Broadway Fesztiválon. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 12.Szedjétek össze a morzsákat!Beleborzong az ember, amikor recsegő fonográffelvételen Kossuth Lajos hangját hallja. Majd Bartók Béla néz ránk egy régi képen; amikor inkább szürke mint fekete-fehér szakadozó–ugráló filmkockákon megjelenik Kosztolányi vagy Babits Mihály. Archívumok kincsei ezek a töredékek, olyan időkből, amikor a technika gyerekcipőben járt, és egy filmezőgép ritka volt, mint a fehér holló. Egészen más ma a helyzet, amikor a térkamerák belegázolnak az intimitásunkba, és a média ontja kéretlenül is a valóvilágos, becális–győzikés percemberek minden mozdulatát és, sajnos, szavát is. Miközben… szomorúan tapasztalom, hogy erdélyi kultúránk és szellemiségünk nagyjai lassan-lassan elmennek minden halandó útjára. Cs. Erdős Tibor, Kusztos Endre festőművészek, Lászlóffy Csaba, Magyari Lajos írók, Varga Vilmos előadóművész (hányan nőttünk fel az Ő Villonján, Maszek balladáján), mennyire igazságtalan, hogy csak néhány nevet említek. Sokszor csak halálukkor döbbenünk rá, hogy milyen nagyok voltak, öregkorukra mintha megfeledkeznénk róluk. Pedig – Hölderlin gyönyörű megfogalmazásában –, ami megmArad, költők hozzák létre. Kézzel, szóval, hanggal alkotó kortársaink, akik nem törődnek belé az elmúlás letaglózó törvényszerűségébe. Milyen örömmel néznénk egyórás dokumentumfilmet, amelyen Benedek Elek vagy Szent-Györgyi Albert beszélnének magukról, munkájukról, a nagyvilágról. Ha Arany Jánost hallgathatnánk, amint emlékeit újraértékeli vagy, miért ne, az élet apró dolgairól cseveg. Vajmi kevés mAradt róluk. Annak idején Goethe mellett volt egy Eckermann, aki a titán legapróbb gondolatait is lejegyezte. Persze nem mindenki éppen Goethe, de mégis, mindenképpen hasznos lenne nagy kortársaink arcát, lelkivilágát megőrizni a majdani kutatók és a szellemi étket fogyasztó nagyközönség számára. Ma már egy mobiltelefonnal is lehet minőségi felvételt készíteni. Ne hagyjuk elveszni nagyjaink egyetlen mozdulatát, egyetlen szavát sem! Talán egy szép napon a Duna TV, félretéve Charly majmot és a latinos–törökös dramoletteket, visszatér eredeti küldetéséhez, és fiaink is láthatják majd, Erdélyország kertjében teremnek ma is magyar virágok. Zubreczky Antal Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. augusztus 6.Hencz Hilda: Magyar Bukarest 21.Az 1931-es választásokon a Magyar Párt tíz képviselői és két szenátori helyet szerzett a parlamentben, ez a korábbinál kevesebb volt. Mégis a magyarok Bitay Árpád személyében egy minisztertanácsosi álláshoz jutottak; a kisebbségekkel foglalkozó államtitkár a német Rudolf Brandsch lett. A magyarok egy része nem nézte jó szemmel, hogy a románbarát Bitay Árpád (1896–1937) 1931 és 1932 között Iorga miniszterelnök kisebbségügyi tanácsosaként a kormánycsapat tagja lett. A rendkívüli memóriájú, több nyelven beszélő (17 élő és holt nyelven tudott), berlini és lipcsei romanisztikai és szlavisztikai végzettségű Bitay energiáját és idejét az országszerte megtartott kulturális témájú előadásokra és különféle lapokban megjelenő fordításokra pazarolta; megmAradt mindvégig a Gyulafehérvári katolikus teológiai intézet román-, latin-, német- és történelemtanárának. Rossz csillagzat alatt született. Középiskola után besorozták, és az olasz fronton harcolt 30 hónapig; gázmérgezés miatt szívelégtelensége és magas vérnyomása lett, ez okozta korai halálát is. Az 1919-ben szerzett debreceni jogi diplomájának a megváltozott történelmi helyzetben nem sok hasznát vehette, így pályaváltoztatás mellett döntött. 1922-ben tanári diplomát szerzett a Kolozsvári egyetem román–történelem szakán. Még abban az évben kiadta a román irodalom történetéről szóló első magyar nyelvű könyvet, amelyet aztán magyar diákok generációi használtak; egy évre rá román nyelvtankönyvet jelentetett meg. Iorga is felfigyelt rá, akinek felesége nagyon jól tudott magyarul. Megkérte Bitayt, tartson pár előadást a magyar irodalomról Vălenii de Munte-i nyári egyetemén. Ugyancsak Iorga felkérésére részt vett a suceavai kulturális liga munkálataiban, és az ország több városában tartott előadást a magyarok és románok közötti kulturális kapcsolatokról. Rövid miniszteri tanácsossága alatt sikerült néhány konkrét kérdést megoldania a magyar iskolák ügyében: segített az Aradi katolikus iskolának megszerezni nyilvánossági jogát, illetve neki köszönhetően elismerték a külföldön szerzett orvosi és mérnöki diplomákat. Bukaresti tartózkodása alatt nem kapott fizetést, csak 500 lejes napidíjat, és elszámolták vasúti menetjegyeit. Iorga nagyra becsülte, úgy látta, megvan benne az abszolút lojalitás, amit elvárt minden magyartól. Magyar nyelv és irodalom katedrát kívánt létrehozni számára a Bukaresti egyetemen; erre a javaslatot már 1927-ben benyújtotta Sándor József képviselő, Bitay ugyanis a Magyar Párt tagja volt. A Iorga-kormány bukása után Maniu kormánya megszüntette a tanácsosi állást. Al. Lapedatu miniszter felkérésére 1934-ben lefordította Kristóf György Magyar irodalomtörténetét, amely a magyar irodalmat mutatja be a kezdetektől (1205) a jelenkorig, és amely azóta is az egyetlen ilyen jellegű, román nyelven is megjelent alkotás. A könyvben sokkoló a magyar keresztnevek románra fordítása. Erre magyarázat, hogy a magyar nevek kötelező románosítását előíró törvény már 1927-ben megjelent, és ahogy az a korabeli iratokból is kitűnik, a románoknál amúgy is bevett szokás volt az idegen nevek románosítása. Mivel Bitay keresztnevét nem tudták románosítani – az Árpád-ház megalapítója közismert volt –, keresztnevének csak kezdőbetűjét tüntették fel, és azt is ékezet nélkül. Szó volt arról is, hogy megírja román nyelven a magyar irodalomtörténet egy többkötetes változatát, ám erre nem került sor, és mind a mai napig nem akadt egyetlen magyar szakember sem, aki ezt megtegye. Bitayhoz hasonlóan, a román–magyar kulturális kapcsolatok kutatásának szentelte életét Iorga egyik másik munkatársa, a román Avram P. Todor is. Lefordította Petőfi összes versét (ami sajnos kéziratban mAradt), doktori dolgozatát pedig a magyar irodalom Eminescu-képéről írta. Ő is tartott előadásokat 1930–1939 között Vălenii de Muntében, az Antonescu-diktatúra alatt Tudor Vianu egyetemes irodalom kurzusának volt társtanára a Bukaresti egyetemen, ahol Madách művészetét mutatta be. 1950–1959 között börtönben ült hazaárulás vádjával. A kommunistákat sem a szocialisták, sem a többi párt nem szerette, 1924-ben a nemzeti kérdésben vallott álláspontja miatt be is tiltották. Beke György szerint a Román Kommunista Párt Budapesten született 1919-ben a Magyar Kommunista Párt egyik tagozataként. A párt 1921-es Bukaresti kongresszusán az erdélyi küldöttek többsége magyar és zsidó volt, nem is igazán tudtak románul, az Internacionálét két nyelven, románul és magyarul is elénekelték. A Bukaresti magyar kommunistákról elég keveset tudunk. Egyik meghatározó személyiségük Kun Endre (Ludovic Andrei Kun), Temesvári zsidó textilmérnök volt. Különlegesen értékesek azok az adatok, melyeket egy interjúban közölt, mivel 1935 és 1937 között részese volt a Bukaresti textilipar létrehozatalának. A román textiliparba az olasz és francia, illetve a zsidó és örmény tőke fektetett be; megépült a Román Pamutfonoda, a pantelimoni Román Pamutgyár és a chiajnai fonoda. A gépeket külföldről hozták, külföldi szakemberekkel szereltették föl, és Erdélyből is érkeztek mesterek, köztük több magyar. Sőt, még azt is mondták, hogy Pantelimonnak ebben a nyomorúságos negyedében, a gödrökkel teli poros vagy sáros utcákban, a csatornázás nélküli nádfedeles házakban lakott talán a legtöbb magyar Bukarestben. Tehát 1935 után vélhetően jelentősen megnőtt a textiliparban dolgozó magyarok száma (1930-ban 2317-en voltak). Nem véletlen az sem, hogy ezekben az években nyílt meg a református egyház Pantelimon úti irodája, később a Vatra luminoasă utcában imaház és iskola is épült. Párizsi tanulmányai után Kun Endre az Aradi textilüzemnél dolgozott, ahonnan elbocsátották, mert részt vett a munkások sztrájkjában. 1935-ben Bukarestbe költözött, felvették az olasz Dunărea fonoda építéséhez. Megismerkedett egy buhuşi-i zsidó vállalkozócsoporttal, akik egy pamutgyárba akartak befektetni Pantelimonban. Kunt nevezték ki műszaki vezetőnek. A gyártelep terveit Bécsben készítették, a Németországból hozatott gépek és berendezések felszerelése a németek dolga volt. Kun két mestert hozott Aradról, akiknek szállást, kosztot és jó fizetést biztosítottak, feladatuk volt a munkások betanítása. 1940-ben Kun elköltözött fonodai lakásából, mivel félt a szomszédos Malaxa gyár vasgárdistáitól. Rengeteg röpcédulát nyomtatott, és 1944-ben a bevonuló Vörös Hadsereget a Colentina úton üdvözölte, 1944 után a műszaki egyetemen oktatott. A kommunista hatalom a Gyapot, Len és Kender Hivatalának igazgatójává nevezte ki. Gyakorlatilag semmit sem tudtunk meg Bukaresti magyar kapcsolatairól, csak pártvonalon tárgyalt néhány magyar zsidóval, például Ambrus Bélával, akit közvetlenül a háború után (?) a pártbizottság kutatásokért felelős igazgatójává neveztek ki, feleségét pedig a Politikai Kiadó káderosztályának főnökévé. Más forrásból tudjuk, hogy 1935/36-ban megjelent a Steagul Roşu lap magyar változata Vörös Zászló címmel; az illegális lap szerkesztője a majdani román miniszterelnök apja, Valter Roman volt. Nagy veszteséget jelentett a Bukaresti magyarság számára, hogy az Erdélyből érkezett magyar zsidók nem vállaltak részt életükben. Mintegy 1200 család költözött Bukarestbe, és 1928-ban hitközösséget alapított. Kezdetben egyházi és kulturális tevékenységeik anyanyelvükön, magyarul folytak, később inkább a németet választották, magyarul csak a családban beszéltek. A magyar zsidók alapította Pax Klub alapszabályzatában még csak meg sem jelenik a magyar szó, bárki tag lehetett, nem foglalkoztak vallási, politikai vagy nemzetiségi kérdésekkel. Gyermekeiket sem küldték magyar iskolába, ezek színvonalát ugyanis túl alacsonynak találták. Csak akkor fordultak a keresztény magyarok felé, amikor már a zsidóellenes törvények fenyegették őket. Ezek miatt 1937 és 1941 között mintegy 300 Bukaresti család átkeresztelkedett reformátusnak; más családok a katolikus vallásra tértek át. A kommunista mozgalomhoz több magyar is csatlakozott, köztük a munkás Regdon Imre, aki az illegalitásban a Scânteia lapot nyomtatta, vagy a tatrangi Fóris István és családjának több tagja. Fóris (1892–1946) jómódú családból származott, szüleinek tégla- és cserépgyára volt. Elvégezte a Budapesti egyetem matematika szakát, 1921-től tagja volt a kommunista mozgalomnak. Bukarestben a Munkás lap munkatársa volt (1925-ben), és egyike a Scânteia alapítóinak. Más magyar kommunistákhoz hasonlóan, ő is raboskodott a Văcăreşti-i és a doftanai börtönben 1931–1935 között. Nagynénje, a gazdag Arsenovici Vilma, egy ékszerész felesége, a Victoria passzázsban lakott; étkezdét tartott fenn az Academiei utcában, ahol ingyenebéd járt a bebörtönözött illegalista harcosok gyermekeinek. Fóris Istvánt 1940-ben választották az illegális román kommunisták vezérévé, 1946-ban Gheorgiu-Dej kezdeményezésére meggyilkolták. Az egyesülés eufóriája után a románok hamarosan szembesültek „a honos román elem megsemmisítően alacsonyabb rendű helyzetével a kisebbségi elemekhez képest”, ahogy azt a Politica lap 1934. április 10-i száma írta Pamfil Şeicarunak a Curentulban zajló vizsgálódása margójára. Keresték a különböző megoldásokat a helyzet javítására. George Brătianu történész románokat védő protekcionista törvényeket javasolt, például az ingatlanok birtoklásával kapcsolatosan vagy a nagyvállalatok alkalmazási stratégiáját illetően, de felmerült a határon túli románok betelepítése is. Erdélyben már megjelentek a szélsőséges jobboldali mozgalmak, amelyek szerették volna elérni a magyarok elbocsátását az összes állami és magánvállalattól. 1935-ben Alexandru Vaida-Voievod javasolta a numerus valachicus bevezetését, amely védelmet nyújtott a nemzeti munkaerőnek és korlátozta a kisebbségiek alkalmazását. Bukaresti útja alkalmából Németh László egy magyar mérnöktől értesült arról, hogy milyen következményekkel járt a törvény alkalmazása az itteni magyarokra nézve: míg azelőtt nagyon sokan elhelyezkedhettek az építőiparban, most arányukat legtöbb 20 százalékra korlátozták, még akkor is, ha a vállalkozó maga is magyar volt. Fokozatosan eltávolították a magyar értelmiségieket, de a munkásokat is, így a magyarok számára csak a szolgáltatásokban mAradtak állások, és ez a társadalom perifériájára sodorta őket. A román társadalom frusztrációinak és kisebbségi komplexusának megszólaltatója Mircea Eliade, az egyik legnevesebb fiatal román értelmiségi, aki azokban az években egyetemi tanársegéd volt. Bár elismerte, hogy Erdélyben létezett két, a románokéhoz képest „egyértelműen felsőbbrendű kultúra”, vagyis a német és a magyar, mégis Magyarországot és a magyarokat „a bolgárok után a legidiótább népnek” tartotta. Pedig akkor a magyarok már három Nobel-díjassal büszkélkedhettek, és a negyedik, Szent-Györgyi Albert a következő évben kapta meg az orvosi Nobel-díjat. Az elkövetkező évtizedekben a díjat további kilenc magyar származású személyiségnek ítélték oda, köztük Gábor Dénesnek, a holográf elméleti megalkotójának, vagy a közgazdász Harsányi János Károlynak. Eliade a Földes Jolánnak Londonban egy nemzetközi regényíró versenyen megítélt díját is kétségbe vonta, annak ellenére, hogy a versenyre Románia még csak be sem nevezett. A díj nagy összegű, 13 millió lejes volt, több, mint ami a Nobel-díjjal járt. Eliade azzal vigasztalta magát, hogy „mi egy nagy történelmi nép vagyunk – ők egy középkori sziget, jövő és reménység nélkül”. A Magyarország és Románia jövőjéről szóló jóslatai azonban még háromnegyed évszázaddal később sem váltak be. Eliadet az is felháborította, hogy a románok „tudatlanságukban” megengedték, hogy a Bukaresti színházakban „a magyar vulgaritás előtti hódolatként” három magyar komédiát is játszanak egyszerre, ugyanakkor két olyan filmet is vetítettek, melyek Erdélyt magyar tartományként mutatták be: „hogy tűrhette a cenzúra, hogy ilyen filmet levetítsenek?”. A filozófus Eliade megoldást is vizionált: „varázslatos lett volna, ha egy diákcsapat szétzúzta volta a filmet és a berendezést”. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 25.A szakoktatás hanyatlása és sorvadása (A kréta körül)Nagy megdöbbenéssel és szomorúsággal értesültem utolsó pillanatban a helyi sajtóból elöljáróink gyors és „szakszerű” döntéséről, amely a város szakoktatási hálózatát érinti, pontosabban a Kós Károly Szakközépiskola jogi személyiségének megszüntetését és a Puskás Tivadar Szakközépiskolához való csatolását jelenti. Teszik ezt azzal az indokkal, hogy túlzsúfoltak a két magyar tannyelvű elméleti líceum épületei, és a szülők kérelmeznék ennek enyhítését! Vajon kérdezte meg valaki a Kós Károly Szakközépiskola tanárait, diákjait és azok szüleit, hogy ők mit szeretnének? A válasz: nem. Meghallgatás nélkül, önkényesen kész tények elé állították őket! Olyan diszkrimináció ez, amely világossá teszi: bizonyos körökben ezek az emberek nem számítanak, főleg nem, ha a fent említett két líceum tehetős szüleinek igényeiről van szó! Mindannyian tapasztaljuk, ha valaki próbál ácsot, asztalost, kőművest, vízvezeték-szerelőt, mezőgépészt, mezőgazdászt, fémforgácsolót, villanyszerelőt keresni, nagyon nehezen talál. Ha egy cég próbál a szokásos piaci bérért ilyen szakmunkásokat alkalmazni, szinte a lehetetlenre vállalkozik. Bizonyos szakmákban ugyanis egyszerűen nem találni szakembert. Megjelennek olyan – sokszor egyébként vitatható – elemzések is, amelyekben külön listák szerepelnek a hiányszakmákról. Kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy több fiatalt kell(ene) kiképezni a listán szereplő szakmákban. (Állítólag a mostani intézkedés is ilyen megrendelt felmérés alapján történik).A mindenkori kormányok szakképzésre vonatkozó oktatáspolitikája azt hangsúlyozza, hogy a képzési kínálatot igazítani kell a munkaerőpiachoz. Ám valójában ez történik? Igazodunk a kormány oktatáspolitikájához és a munkaerőpiac elvárásaihoz? Milyen mértékben sikerül mindezek megvalósítása az alapképzésben? Ezekre a kérdésekre kellene választ találniuk az önkormányzatoknak és az illetékes szervezeteknek egy közös fejlesztési stratégia révén. Bár létezik bizonyos szintű fejlesztési stratégia, és létezik egy Helyi Fejlesztési Bizottság, amelynek feladata e stratégiák összehangolása és a munkaerőpiac igényeihez való igazítása, mégsem valósul meg a szakképzés alapfokú harmonizációja a munkaerőpiac igényeivel. Hol lehet a gond? – tesszük fel újból a kérdést. Választási kampányokban, konferenciákon, előadásokon, a médiában sokszor szó esik a szakképzés változó szerepéről. Történt valami kézzelfogható ezek után? Sajnos nem. Ellenkezőleg: ahelyett, hogy megerősítenék a szakképzés vonalát, olcsóbbnak és kényelmesebbnek találják a szakközépiskolák összevonását, a zsugorítást. Azok a pedagógusok, akik a szakoktatásban dolgoznak, keserűséggel állapítják meg, hogy az elmúlt húsz esztendő oktatási reformjainak legnagyobb vesztese a szakképzés. Vegyük példának Sepsiszentgyörgyöt: az idősebbek még emlékeznek, hogy közvetlenül a rendszerváltás után városunkban működött két elméleti líceum és hat szakközépiskola (kereskedelmi, szövetkezeti, építészeti és faipari, textil, mezőgazdasági, műszaki). Mostanra az elméleti líceumok száma alaptalanul ötre nőtt, a szakközépiskoláké pedig négyre csökkent. Megszűnt a Perspektíva- és a Gámán János Szakközépiskola, az Egészségügyi Technikumot pedig beolvasztották a Puskás Tivadar Szakközépiskolába, s most újra le akarják szakítani tőle. Sok szakember már számtalanszor hangoztatta eddig is a sajtóban és különböző fórumokon, hogy rossz irányba haladunk, mert a munkaerőpiacnak szakemberekre van szüksége, nem csak akadémikusokra. Sajnos, eddig senki nem hallgatta meg őket, és amint látjuk, most sem veszik fontolóra. És pontosan azok a szakmák sorvadtak el, amelyekre igény van, amelyekre a munkaerőpiac, főleg a termelési területen, igényt fogalmazott meg, ahol látható és érzékelhető a hozzáadott érték. Bár adottak a feltételek a modern, korszerű, minőségi szakképzés megvalósítására, az érdeklődés hiánya, az alacsony beiskolázási számok miatt ezek az iskolák nem tudják felvállalni és teljesíteni küldetésüket. A válasz a fent említett problémákra egyrészt a demográfiai mutatók alakulásában, a társadalmi-szociális tényezőkben, másrészt pedig a beiskolázási számok hibás elosztásában keresendő. A demográfiai adatok már rég figyelmeztettek bennünket a nyolcadik osztályt végző diákok számának drasztikus csökkenésére, aminek persze egyformán kellene érintenie a város líceumainak és szakközépiskoláinak beiskolázási tervét. Sajnos, az elmúlt évek során a tanulólétszám csökkenése csak a szakoktatást érintette hátrányosan. Megjegyzem, hogy a 2003/2004. tanévvel kezdődően, a PHARE-pályázatokkal és az anyagi beruházásokkal egy időben volt egy oktatási minisztériumi ajánlat (európai uniós normák a szakképzésre vonatkozóan), amelynek értelmében a IX. osztályokra vonatkozóan a beiskolázási arány: 60% a szakoktatás és 40% az elméleti és vokacionális képzés (az úgynevezett akadémiai vonal). Ezt be is tartották 2009-ig. Ez a pillanat volt a szakoktatás elsorvasztásának a kezdete. Ettől kezdve az említett arány fokozatosan felcserélődött, az akadémiai oktatás hangsúlyosan megerősödött. Ennek következtében az elmúlt években szakközépiskoláinkból tömegével építettük le szaktanárainkat, oktató mestereinket, az elbocsátási folyamat nem arányosan, testvériesen történt az elméleti és a szakoktatás terén. Az iskolarendszerű szakképzésnek egyaránt ki kell elégítenie a közoktatás és a munkaerőpiac igényeit. A kilencvenes évek elején a gazdaság szereplői biztosan számíthattak jól képzett munkaerőre, amely a hazai szakképző iskolákból került ki. Keresettek voltak fiatal szakembereink az ország munkaerőpiacain, de Európában is. Napjainkban azonban sajnos, egyre többször halljuk a hazai kis- és nagyvállalatok, valamint a multinacionális cégek képviselőitől, hogy nincsenek megelégedve a fiatalok szakmai felkészültségével. A hazai felmérések szerint (ha az érettségit nézzük) szakközépiskoláink tanulói nehezen tesznek eleget a tantervi követelményeknek. De tudatában vagyunk annak is, hogy azoknak a diákoknak, akik a szakoktatásban folytatják tanulmányaikat, közel 90 százaléka a VIII. osztály végi országos felmérőn nem érte el az 5-ös általánost. Nos, ezekkel a diákokkal próbáljuk felépíteni és megerősíteni a hanyatlásban lévő gazdaságunkat?! Az elméleti/akadémiai oktatás expanziója következtében a leghátrányosabb helyzetű rétegek kerültek szakközépiskoláinkba, nem feledve viszont azt sem, hogy az elméleti oktatásba is jutnak be diákok, akik nem érték el az országos felmérőn az 5-öst mindkét vagy mindhárom vizsgatantárgyból. A másik probléma az, hogy e tanulók szociokulturális háttere sem ösztönzi őket a tanulásra. Az elszegényedő vagy már szegény – a létminimum szintjén tengődő – családok számára nem elfogadható, hogy a szakmát tanuló gyermekük 19 éves korában válik keresőképessé, így egy része már a nyolcadik osztály elvégzése után lemorzsolódik, nem folytatja tanulmányait.Mindezek következményeként egyre csökken a szakmunkásállomány. Emiatt megtörténhet, hogy e folyamat megállítása esetleg megfordítása érdekében meg nem hozott drasztikus intézkedések olyan lehetetlen állapothoz vezetik a Kovászna megyei és ezen belül a sepsiszentgyörgyi munkaerőpiacot, hogy külföldről, esetleg Keletről kell szakmunkásokat, munkaerőt importálni a még létező és fennmaradó termelőegységek működtetéséhez. Ha e vidék fejlesztéséért felelős vezetők nem ismerik fel a szakképzés fontosságát, akkor gyakorlatilag nem is tesznek semmit a fejlődésért. Meg kell találni az egyensúlyt a két vonal között úgy, hogy minden gyermek származásától függetlenül hozzáférjen a szakképzéshez, és legyen cél e fiatalok felzárkóztatása és szakmai képzése. Tudományos felmérés elkészítését javasolom, amely révén tanulmányozható: megállítható-e és visszafordítható-e a szakképzést választó diákok számának csökkenése, szabályozható-e, és ha igen, miként az egyensúly, hogyan tehető láthatóbbá, hogyan fejleszthető a középfokú szakképzés, hogyan működhetne hatékonyabban együtt más, felsőoktatási szintekkel, programokkal? Valamint a 21. századi szakképzés tekintetében minek és kinek kellene változnia a meglévő rendszerekben? Szükséges lenne, hogy a város és a megye vállalkozói, a gazdasági egységek vezetői és minden olyan személy, akit érdekel a szakoktatás, szakképzés sorsa, véleményt nyilvánítson, mert a közös jövőnkről van szó, és nem ártana fontolóra venni Szent-Györgyi Albert szavait: „A holnap olyan lesz, amilyen a ma iskolája.” Popescu Marius szakoktatásért felelős tanfelügyelő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 27.Elhunyt András Gyula, a szatmári Harag György Társulat örökös tagjaÉletének 75-ik évében tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken András Gyula, a szatmárnémeti Harag György Társulat örökös tagja – közölte a teátrum. András Gyula Csíkszeredában született 1942. február 2-án. Első szerelme a néptánc volt. Hívták az Állami Székely Népi Együtteshez, de akkor már sikerrel felvételizett a színire. 1964-ben végzett Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, attól kezdve a Szatmárnémeti Állami Magyar Színháznak, illetve utódintézményének, az Északi Színház magyar tagozatának a tagja. Különböző karakterszerepekben tűnt fel. Közel másfélszáz alakításának tapsolhatott a közönség az elmúlt hat évtized alatt. András Gyula volt az együttes „nagy beugrója" is. Örkény István egyperceseinek hiteles tolmácsolójaként mintegy negyven egyperces szerepelt repertoárján. Több alkalommal vállalt zsűritagságot a Gellért Sándor Vers- és Prózamondó Versenyen és a Vidám Versek Versmondó Versenyén. A Szent-Györgyi Albert Társaság 1998-ban, mint az évad legjobb epizódszínészét, Nádai István-emlékplakettel tüntette ki. Nyugdíjazása után is sokat foglalkoztatta a Harag György Társulat, állandó fellépője volt Sződemeteren a Kölcsey-ünnepségeknek, továbbá az Ady-ünnepségeknek is (közel ötven Ady-verssel a repertoárjában), a Petőfi-napoknak Erdődön és Koltón, de nem hiányoznak repertoárjából kortárs költőink művei sem. Állandó szereplője a Szent-Györgyi Albert Társaság és a Németi református egyházközség által szervezett kulturális programoknak. Vesztesek címmel jótékonysági műsort tartott Szatmárnémetiben a Szentlélek plébánia Merk Mihály termében Böjte Csaba alapítványa javára, valamint a Németi templomban, a Rákóczi Kollégium javára. A Harag György Társulat művészeti vezetése 2013 októberében, a társulat fennállásának 60-ik jubileumára szervezett ünnepségsorozat keretében adományozott örökös tagságot András Gyula színművésznek. A színművészt a Szatmárnémeti Északi Színház előcsarnokában ravatalozzák fel, akik el szeretnék helyezni a kegyelet virágait a művész ravatalánál, megtehetik azt március 27-én, hétfőn 13.30 és 15 óra között a színház előcsarnokában. A temetésre aznap, 16 órától kerül sor a Magyar (Rodnei) utcai református temető ravatalozójából római katolikus szertartás szerint. Krónika (Kolozsvár) 2017. augusztus 8.II. Nemzedékek találkozója PetrozsénybanEz út hazámba visszavisz Tizenkét évvel az első Nemzedéktalálkozó után, e hétvégén újra megszólalt az iskolacsengő a petrozsényi „Apostolok Házában” (I. D. Sârbu Színházban), hazaszólítva az utóbbi évtizedekben végzett petrozsényi véndiákokat. A II. Nemzedékek találkozójára több százan jöttek el a Zsil völgyéből, Erdélyből és a határon túlról is. Többségüket csupán a diákévek kötik Petrozsényhoz, hiszen a különböző vidékekről idetelepedett (telepített) családok számára a Zsil völgye gyakran csak átmeneti lakóhely volt, egy állomás az életútjukon. Mégis a véndiákok, a hajdani tanerők úgy fogalmaztak, hogy hazajöttek Petrozsényba. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – idézte Tamási Áront felvezetőjében Bende László véndiák, utalva arra, hogy bár pedagógus szüleit távolról vetette ide a sors és ő maga is máshol él már, az otthont Petrozsény jelenti. Itt a Zsil völgyében mindenkit befogadtak, mert valójában mindannyian jövevények voltunk. Kit a kenyérkeresés, kit a túlélés hajtott e vidékre, mely nem csak megélhetést, de menedékhelyet és tanulási lehetőséget is biztosított sok olyan ifjú és család számára, akik a háború után, a kommunizmus éveiben egyik napról a másikra ébredtek fel a nagy semmiben, megalázva, sok esetben apa nélkül. Hiszen a kisemmizett családfők közül sokan kerültek kényszermunkára a Duna-kanálishoz, a családot pedig a proletár-hangulatúnak titulált Zsil völgyébe űzték. Arra viszont a rendszer vezetői nem számítottak, hogy itt, a Zsil völgyében épp a dolgos mindennapokban, sötét, veszélyes bányajáratokban olyan erős összetartó és értéktisztelő közösség alakul ki, melyben az ideűzött értelmiségiek, hajdani tehetős családok is otthonra lelnek– fogalmazott köszöntőjében Barra Árpádné Makkai Cinke, a rendezvény fő szervezője, aki töretlen hittel tekint ma is a Zsil völgyére és immár második alkalommal hívta össze a mindenkori petrozsényi magyar iskola növendékeit. Ha az itt megjelent véndiákok mindannyian Petrozsényban maradtak volna, akkor bátrabban beszélhetnénk a jövőről is – hangzott el a sóhajszerű megállapítás Szász János petrozsényi plébános ajkán, s gondolatát a továbbiakban több felszólaló is idézte. Winkler Gyula EP képviselő, párhuzamot vonva szülővárosa, a szintén iparjellegű Vajdahunyad, illetve Petrozsény között, meggyőződéssel állította: bár sokan elhagyják a várost, a hazatérők és az itt élők közössége, összetartása és erős hite reményt ad a folytatásra. Tiberiu Iacob Ridzi polgármester is bizakodóan szólt a közösséghez, ezúttal is hangsúlyozva, hogy Petrozsény számára rendkívül sokat adott és ad az itt élő magyar közösség. Szász-Barra Zsófia kisebbségi tanfelügyelő asszony a személyes találkozások fontosságáról beszélt. Azokról az ölelésekről, rég ismert hangokról, meghitt beszélgetésekről, melyeket semmiféle modern kommunikációs eszköz nem képes pótolni. Szentgyörgyi Albert gondolatát idézve – Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája –, hangsúlyozta: a hajdani tanerők, diákok számára e nemzedéktalálkozó tükörbenézés is. Hiszen a jelenlegi petrozsényi magyar oktatás milyenségén mérhető le a korábbi nemzedékek munkájának eredménye. A rendezvényt hajdani tanárok és véndiákok felszólalása gazdagította. Csutak Klára tanító néni, a találkozó rangidős résztvevője nagy szeretettel emlékezett hajdani kollégáira, diákjaira, megemlítve, mennyire jóleső érzés, mikor egy hajdani kisdiákjából lett hajós tiszt első tengeri útjáról üdvözletet küld volt tanító nénijének. Ilyen apró gesztusok tették széppé a petrozsényi iskolai éveket és azt követő időszakot, hiszen Klári nénit mai napig felkeresik hajdani tanítványai. Búcsúzóul arra intette őket: maradjatok összetartó, hűséges petrozsényi véndiákok! Érdekes színfoltot hozott a találkozó hangulatába fia, Csutak István is, aki szintén Petrozsényban nőtt fel, innen indult színes életútja, melynek kiemelkedő állomása volt a Garabonciás együttes megalapítása. Csutak István zenés előadás során elevenítette fel diákéveit, s néhányat azon pillanatokból, amikor a nagyenyedi szellemiséget megélő pedagógus szülei, illetve tanárai körében megtapasztalt értékrend látványosan ütközött a rendszerrel. Lázadó ifjúként a zene jelentette számára a kitörést. Így a nemzedéktalálkozó alkalmával is gondosan összeválogatott dalokkal érzékeltette a hajdani évek hangulatát, s tolmácsolta mának szóló üzenetét. Polgár Paál Gyöngyvér szintén Petrozsényban tanító édesapjának emlékét elevenítette fel, részletet olvasva fel későbbi jegyzeteiből. Majd März Ferenc, ma Németországban élő nyugdíjas fizikatanár foglalta össze a petrozsényi magyar oktatás múltját, kiemelve a hajdani gazdag kultúréletet, az iskola nevelő jellegét, valamint a nemzetiségi szempontból sokszínű vidék lakóinak egymás iránti nyitottságát. Szép Sándor petrozsényi véndiák, a Sapientia Tudományegyetem professzora humorosan közölte: 1960-ban érkezett Petrozsényba, „migránsként”. Az itt töltött 7 esztendő meghatározó volt további életére nézve. –Meggyőződésem, hogy az, hogy az itteni bányászgyermekek közül sokan többre vitték szüleiknél, elsősorban tanáraiknak köszönhető, akik megtanították, hogy a helytállás pontos, becsületes munkát feltételez. A felszólalások között a szervezők külön köszöntötték Csutak Klára rangidős, Kloss Roland legifjabb és Schillinger Mária születésnapos résztvevőt. Az ünnepi műsort Szász János petrozsényi plébános és Liszka Noémi debreceni iskolalelkész fohásza, illetve áldása foglalta keretbe, a jó Isten mindenkori jelenlétére irányítva a résztvevők figyelmét. Az ünnepség Nemzeti imánk, a Székely- és a Bányászhimnusz, valamint diákdalok eléneklésével zárult, melyeket Nemes Simon Ildikó véndiák kísért orgonán. Az ünnepi alkalmon valamennyi résztvevő ajándékcsomagban részesült. – Nagy örömünkre szolgált, hogy a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően beletehettük e csomagba a petrozsényi magyar oktatásról szóló emlékkönyv második kötetét, melyben hajdani diákok, tanárok emlékezései kaptak helyet, valamint a petrozsényi magyar oktatás történetét felelevenítő fényképek, diák- és tanárnévsorok. A zacskóba került továbbá egy-egy apró széndarab is. Más vidékeken egy-egy marék földet tesznek az elmenők tarisznyájába. Itt, a Zsil völgyében azonban a szén jelentette az életet. Legyen hát számunkra ez a széndarab az útitárs, mely mindannyiunkban más-más emléket ébreszt, de mindenképp egy kis része ennek a vidéknek, ahol az életünk kibontakozott, ahol Emberré nőttünk valamennyien – fogalmazott Barra Árpádné, fő szervező. Az I. D Sârbu Színházban zajló ünnepség után a nemzedéktalálkozó résztvevői testületileg átvonultak a zárdaiskola épületébe, ahol Balázs Amália, a jelenlegi magyar tagozatos iskola aligazgatója köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Jézus Szíve kollégium szerepét a mai magyar oktatásban. Kutasi Zsolt kisdiák Reményik Sándor Templom és iskola című versét szavalta, majd a petrozsényi véndiákok megtekinthették a több száz fotót felölelő iskolatörténeti kiállítást. A rendezvény rendkívül jó hangulatban elköltött, késő estébe nyúló közös ebéddel zárult. SK / Nyugati Jelen (Arad) 2017. augusztus 25.Orvostalálkozó, könyvbemutató és sok sok zene - ez jellemezte a PMN csütörtöki napjátAhogy közeledik a hétvége, úgy sűrűsödnek a programok is a 16. Partiumi Magyar Napokon. Csütörtökön is a szórakozásé volt a főszerep Szatmárnémetiben. Ha délelőtt 11 óra, akkor gyerekprogramok a Tűzoltótorony melletti CBA színpadon - ezt már minden szatmári gyerek tudja, így nem csoda, hogy csütörtökön ismét megtelt a tér élettel és gyerekzsivajjal, hiszen a Kuttyomfitty Társulat humorral és tánccal bőven fűszerezett előadása kicsik és nagyok arcára egyaránt mosolyt varázsolt. A szlovákiai társulat Petőfi Sándor: János vitéz című elbeszélő költeményét dolgozta fel, a varázslatos történeten keresztül a nagyérdemű olyan érdekességeket láthatott, mint török hastánc vagy barokk menüett. Az előadás alatt pedig több nézőt is bevontak a történetbe, páratlan élménnyel gazdagodva ezáltal. Délután a beszélgetéseké és a könyvbemutatóké volt a főszerep, hiszen sor került Lupescu Kata: A kalózlány című ifjúsági regényének bemutatójára. A könyvbemutatóval egybekötött közönségtalálkozó különlegessége, hogy Kata mindössze 15 éves, A kalózlány írásához pedig hatodikos korában, 11 évesen kezdett bele. Regénye pedig hosszú idő óta az első igazi ifjúsági regény az erdélyi magyar könyvpiacon. Kiadója szavaival élve, ha angol nyelvterületen kerülne kiadásra, a young adult fantasy kategóriába tartozna, ugyanis a serdülő olvasóréteget célozza meg, a történet pedig a felnőtté válásról szól. Lebilincselő sztorival, szikrázó párbeszédekkel és nem utolsósorban az írói fantázia olyan sziporkáival, mely oldalról oldalra egyik bámulatból a másikba ejti az olvasót. Szintén a csütörtöki nap adott helyet a szatmári orvosok találkozójának, mely már évek óta a Partiumi Magyar Napok kiemelkedő eseménye. A szervező Szent-Györgyi Albert Társaság és a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület hisz ugyanis abban, hogy ebben a megyében is vannak kiemelkedően jó orvosok és ők el tudják mondani a következő generációnak, akik még csak most gondolkodnak a pályaválasztáson vagy ha már tudják, hogy milyen szakirányon idulnak el, de bizonytalanok a várost illetően, hogy Szatmár megye jó hely lehet mind a kezdő orvosnak, mind a tapasztaltnak is. Dr. Vass Zoltán, a Szent-Györgyi Albert Társaság társelnöke elmondta, hogy az évek során inkább valamiféle generációk közötti beszélgetéssé lényegült át ez a találkozó, ahol orvosok és leendő orvosok mellett megjelennek már asszisztensek is, akik ugyebár az egészségügyi rendszer fontos és nélkülözhetetlen pillérei. Szatmár megye minden évben remek anyagot ad az orvosi egyetemeknek, éppen ezért lenne itt az ideje, hogy őket meg is lehessen tartani s egyetemi éveik után visszataláljanak ide. A legnagyobb hiány – főleg magyarul beszélő szakorvosokból – éppen a megyei kórházban van. Éppen ezért kapott meghívást az eseményre Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Nagy Szabolcs, megyemenedzser, aki kiemelten foglalkozik a megyei kórház helyzetével, valamint Marc Adrian, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere. Mivel fontos, hogy minden önkormányzat magáénak érezze az egészségügyi rendszer fejlesztését, így a meghívottak között szerepelt Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere is, hiszen ebben a városban működnek a rendszer döntő többségét alkotó intézmények. A 16. Partiumi Magyar Napok programjában a sport is fontos szerepet tölt be, focitornát szerveztek Romász János emlékére, volt vívásbemutató, csütörtökön pedig a Ferencvárosi Tornaklub legendás focistáival, Telek Andrással és Szenes Sándorral találkozhattak a fradi-drukkerek és beszélgethettek velük a Fradiról, fociról, legendákról. Csütörtök késő délután és este minden tekintetben a zenéé volt a főszerep: a Római Katolikus Püspökség Aranytermében Rappert Vencz Gábor színművész és a Consonantia trió Shakespeare és Handel műveket mutatott be, 19 órától teltház előtt koncertezett Gergely Róbert a Szécsi Pál emlékműsor keretén belül, míg 21 órától a fiatalok kedvence, a Children of Distance “robbantotta” fel a Farmacenter színpadot a Református Gimnázium udvarán. Az estét ezúttal is afterparty zárta a Yoda Yoga roncskocsmában, ahol az egyik legnevesebb magyarországi lemezlovas, Dj Budai pörgette a lemezeket. szatmar.ro 2017. december 12.Húszéves a SzövétnekMegjelent aradi kulturális szemlénk ünnepi száma Már az elején közzétesszük húsznál több olvasónk válaszát kérdésünkre: Mit jelent számodra a Szövétnek? Köszönjük az őszinte, dicsérő szavakat. Következik a változatos tartalmú IRODALOM, MŰVÉSZET rovat. A versek (Böszörményi Zoltán: Az arc, Ablakok, Fiegel Erzsébet: Játék, Arany-Tóth Katalin: Cselekvés, Szabó Péter: /régi karácsony/, Grosz László: Örök ünnep, Regéczy Szabina Perle: Karácsonyi elmélkedés, Radnai István: Alzheimer dicsérete, Köteles Nikolett: Örök éjszín), a rövidpróza (Simpf Angelika: Menekülj!, Jámbor Ilona: Az óceánjáró kísértete, Juhász Béla: Festménya falon, Dr. Markovics Radmila: Rohangáló agysejtjeim, Kocsik Krisztina: Vaddisznók, Brauch Magda: A boldogság világnapja avagy boldog-e a „Boldog ember”?, Kurunczi Mária: Szív). Vége felé közeledik Nótáros Lajos: Arad marad című népszerű, folytatásos regénye, amelyet nemrég egy beszélgetés során a szerző „csupán ujjgyakorlat”-nak nevezett. Jubilál az Aradi Kamaraszínház: tizedik születésnapját ünnepeljük. Ebből az alkalomból tesz közzé egy összeállítást a budapesti Vendégváró Fesztivál idején megjelent, a Kamaraszínházat elismerő írásokból Fekete Réka, művészeti titkár és „mindenes” (Tízéves az Aradi Kamaraszínház). A gazdag aradi színházi hagyományokat mindig hitelesen felelevenítő Piroska Katalin Szabálytalanságok az egykori aradi színházban címmel idéz fel néhány érdekességet. Új programot indított útjára a megyénk kulturális értékeit, épített és természeti örökségét népszerűsítő civilszervezet, a Pro Move Arad Egyesület, Aradi Magyar Költészet Napja címmel, tudtuk meg Pataky Lehel Zsolt újságírótól, az egyesület elnökétől. Egy nappal Tóth Árpád halálának évfordulója után a városunkban született költőről emlékeztek meg a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében (Tóth Árpádra emlékeztek a Magyar Költészet Napján). A HITÉLET rovatban Bátkai Sándor karácsony ünnepét, a Megváltó születését idézi szívhez szóló eszmefuttatásában (Az okos ember lát, a hívő tovább lát). Szilvágyi Zsolt, temesvár-józsefvárosi plébános a temesvári, illetve aradi zárdákban tanító apácákra emlékezik Iskolanővérek című cikkében. Ódry Mária képzőművész-költő beszámol Brittich Erzsébet kiállításairól, amelyeken bemutatták a „Reformáció 500” ünnepi rendezvénysorozat keretén belül, Arad megye református, illetve evangélikus templomairól készült linómetszeteit (Jó ennyi templomot egyszerre látni!). Horváth Csaba lírai sorai szintén a közelgő Karácsonyra irányítják az olvasók figyelmét (A várakozás). Matekovits Mihály Minorita anekdotái biztosítják a rovatban a derűs hangulatot. A dezsőházi temetőben ünnepélyesen átadták a restaurált, első világháborús magyar emlékművet, amelyet a Pro Move Arad Egyesület újított fel. Erről az eseményről számolunk be a TÖRTÉNELEM rovatban (Átadták a felújított első világháborús magyar emlékművet Dezsőházán.) Gazdag tartalommal jelentkezik a HELYTÖRTÉNET rovat. Ujj János egy kiemelkedő tehetségű zeneművész életét és munkásságát eleveníti fel (Elfeledett aradi híresség: Weil Magda hegedűművész). Újra képbe kerül Siska-Szabó Zoltán Régi és új Arad című fotósorozata, amelyben Arad főutcája (a volt Andrássy tér) tárul elénk egy valamikori és egy mai képeslapon. A kisiratosi őseit mindig büszkén vállaló Sarusi Mihály új dokumentum-sorozatot indít (Szalbekék), amelyben a Kisiratost 1818-ban újratelepítő jeles Szalbek családnak állít emléket. Puskel Péter, több ezer Aradhoz és aradiakhoz kapcsolódó anekdota tudója ezúttal városunkban elhangzott kijelentéseket, véleményeket sorakoztat fel, amelyeknek egy része szólássá vált (Híres és hírhedt emberek mondták Aradon). Hónapok óta készül Stefanov Titusz Sever Dan igen jól dokumentált, az aradi turizmus múltját és jelenét bemutató, gazdagon illusztrált sorozata (Az aradi turizmus rövid története – 1.). Az OKTATÁS rovatot egy aktív kémia–fizika szakos tanár, Rogoz Marianna visszaemlékezése (Egy pályakezdés margójára) és egy nyugalmazott pedagógus, Matekovits Mihály írása (Szórványban) teszi érdekessé. A MEMOÁR rovat szerzői emlékeznek: dr. Vajda Sándor a C-vitamin felfedezőjére (Nyolcvanévvel ezelőtt kapta meg Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat), Szabó István pedig Nagyvarjas két jellegzetes alakjára, akik „még a magyar időkben” váltak hírhedté (Ami a ’Nagyvarjasi harangszó’ című könyvből kimaradt – de jeleztük’). Ha december, Szilveszter, vidám óévbúcsúztatás, akkor kicsit terjedelmesebb a HUMOR rovat. Köszönet érte elsősorban a németországi Kölnben élő Kövér testvérpárnak (Kövér Péter: Marsbéli migráncsok; Kövér Miklós: Iluska és Jancsi meséje). És nem hiányoznak Grosz László könnyed bökversei sem (Bökik hírességekről). Jeles munkatársunk, Koreck Aladár a thaiföldi Bangkokból Phi Phi szigetére utazott feleségével egy decemberi napon, hogy a lehető legegzotikusabb körülmények között lépjen át az új évbe. Ezt az élményét osztja meg olvasóival az ÚTINAPLÓ rovatban (Szilveszter Phi Phi szigetén). A decemberi Szövétnek részére – szokás szerint – Brittich Erzsébet „faragott” KERESZTREJTVÉNYt (A Zerindi Galéria egyik büszkesége). Szomorú hírt kaptunk Sarusi Mihály barátunktól: Szolnokon elhunyt Vágner Szabó János, régi, kedves munkatársunk, akinek utolsó írása nyomtatásban a Szövétnek októberi számában jelent meg. (Erdély szerelmese volt). Nyugodjék békében! Végezetül ki szeretnénk emelni a lap grafikai díszletét. A belső oldalakon Kett Groza János virtuóz rajzai, grafikái, illetve Czernák Dorottya művészi illusztrációi színesítik a fekete-fehér oldalakat. A címlapon Allerhand István ünnephez remekül illő fotója (Bronzba öntött angyal), a hátsó borítón pedig Ady Endre kevésbé ismert karácsonyi verse alatt Szász Eszter Jégcsapok című háttérképe látható. Az első belső színes borítón: Aradi pillanatok, a hátsó belső borítón: válogatás Móré-Sághi Annamária Kék című kiállításának falikárpitjaiból. A 20. születésnapját csendben, méltósággal ünneplő Szövétnek decemberi számában meglepetést kínál: a megszokott 40 belső oldal mellé +20 ajándékoldalt nyújt hűséges, kitartó olvasóinak. Áldott, békés karácsonyt és jó egészségben, boldogságban eltöltött új évet kíván minden kedves olvasójának és munkatársának – a 20 éves Szövétnek! Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
